A CDC (Centers for Disease Control and Prevention – amerikai Járványmegelőzési és Járványvédelmi Központ) jelentése szerint 2016 első négy hónapjában két gyermek fertőződött meg Legionella-baktériummal Arizona-ban, mindkettőjük vízben születést követően.

A szervezet Arizonai adatai alapján az államban 2011-ben 46 Legionella-val kapcsolatos megbetegedést jelentettek, 2015-re ez a szám 93-ra növekedett. A 2011 és 2015 közötti fertőzések közül csak egy volt, ami egy hónaposnál fiatalabb gyermeket érintett, ehhez mérten riasztó, hogy 2016-ban négy hónap leforgása alatt két eset is előfordult.

Az első gyermek 2016. január 6-án otthon született meg szülésznő jelenlétében egy csapvízzel feltöltött kádban. Az egy és ötperces Apgar értékei 5/10 és 9/10 voltak. A szülést követő napon a csecsemőt a helyi sürgősségi osztályra szállították súlyos légzési nehézséggel, szapora légzéssel, oxigénhiányos állapotban. Az osztályon veleszületett szívbetegséget diagnosztizáltak és átszállították egy gyermekkórházba. A sorozatos mellkasröntgen bilaterális tüdő-infiltrátumokat mutatott ki lehetséges kóros elváltozásokkal. A gyermeket átszállították egy másik kórházba, ahol hörgőtükrözést végeztek, és a kinyert anyag tesztje pozitív lett 1-es szerocsoportba tartozó Legionella pneumophila-ra. A csecsemőt 10 napig kezelték azithromycin-nel, de több, mint 2 hónapig kórházban maradt, elsődlegesen a veleszületett szívbetegségnek köszönhetően.

A helyi népegészségügyi szervezet vizsgálatot indított a megbetegedéssel kapcsolatban, hogy feltárja a körülményeket. A vizsgálat során kiderítették, hogy az újonnan megvásárolt szülőkádat ecettel és vízzel mosták ki, mielőtt feltöltötték csapvízzel egy új ivóvíztömlő segítségével közvetlenül a szülés előtt. Az anya a kádba jutást követően egy órán belül megszülte a gyermeket, és nem észleltek aspirációt. Semmilyen egyéb kockázati tényezőt nem találtak a vizsgálat során.

A második esetnél a gyermek április 5-én született egy másik szülésznő segítségével, szintén otthon. Három nappal a születést követően 38,3°C-os láz alakult ki a csecsemőnél, amely a következő napon is folytatódott. Ekkor szállították kórházba kivizsgálásra, ahol 39,2°C-ot mértek, és a mellkasröntgen alapján újszülöttkori vérmérgezéssel és feltételezett tüdőgyulladással kezelték. Április 12-én felső légúti kenetet és vizeletmintát vettek, mindkettő tesztje kimutatta a 6-os szerocsoportba tartozó Legionella pneumophila jelenlétét. 10 napos azithromycin kezelést indítottak, és április 16-án hazaengedték.

A későbbi vizsgálatok megállapították, hogy ebben az esetben a szülés egy bérelt jacuzziban történt. A masszázsmedencét egy újonnan vásárolt tömlő segítségével, csapvízzel töltötték fel, és a szülés előtt egy hétig 36,7°C-on tartották a hálószobában. A vajúdási szakaszt az anya a pezsgőmedencén kívül töltötte, csak a kitolási szakasz során tartózkodott benne. Ebben az esetben sem figyeltek meg aspirációt a szülés során.

A két vizsgálat a fertőzés-megelőzés számos hiányosságát állapította meg, például a kölcsönzött jacuzzi használatát egyszer használatos szülőkád helyett, illetve, hogy 36,7°C-on hagyták állni a vizet egy hétig, ami a Legionella baktérium elszaporodásának optimális hőmérséklettartományán belül van. Habár az első esetben a vízzel közvetlenül a szülés előtt töltötték fel a kádat, a csapvíz nem steril, és a Legionella terjedése és növekedése lehetséges vízrendszerekben. Mivel mindkét kádat leürítették közvetlenül a szülések után, így mintavétel nem történt.

A vizsgálatokat követően 2016 novemberében a texasi népegészségügyi szervezet által egy 2014-es eset alapján kifejlesztett útmutatót felhasználva oktatási anyagokat és útmutatókat hoztak létre. Ezektől az anyagoktól azt várják, hogy elmélyítik a tudást a Legionella-val kapcsolatos kockázatokról, és növelik a vízben szülést választó nők és gyermekeik biztonságát.

forrás: CDC Morbidity and Mortality Weekly Report 66(22);590-591

Hozzászólások

Legyen Ön az első hozzászóló.

Válasz


*